6Oct/110

Meghalt Steve Jobs

Meghalt Steve Jobs. Bárhol is van most, biztos, hogy jobbá teszi azt a helyet is.

Filed under: core No Comments
20Mar/110

23andMe.com – ajánló

Eljött az idő, hogy a netninja.hu-ról lekerüljenek a kevésbé ninjás, már-már roninszerű postok. Ezért a kevésbé releváns postok átkerülnek a posterous-ra.

Az első ilyen a post, a 23andMe-ről szól. Egy ideig még kikerül par teaser poszt a netninja-ra is, idővel ezek is megszűnnek. Az új "blog" RSS itt érhető el.

9Mar/111

Megjelent a foursquare 3 #4sq3

Amit már sokan vártunk, végre megtörtént, a foursquare neki állt fejleszteni. Az első, "kézzel" fogható eredmény a foursquare3 néven futó upgrade, ami már elérhető Androidra is.

update: a foursquareHQ-n így ünnepelték a 4sq android megjelenését:

Sokat nem szeretnék spoilerezni, rakjátok fel, használjátok. Azoknak akiket csak képek győznek meg, pár screenshot:

7Mar/110

Android események mostanában

Egy csöppet elkapott az Android vonat, ebben a hónapban minimum két Androidos rendezvényen is megjelenek és természetesen erre biztatok mindenkit.

Az első az Telenor Android workshopja lesz, most csütörtökön (2011. március 10). Remélem, hogy el lehet majd kapni a ZTE tablet-jét egy körre és persze a híralkalmazások miatt számomra kötelező a részvétel. Az esemény regisztrációs, regisztráció  itt.

A másik Android esemény egy „meetup” lesz, ami  az előzetes tervek szerint első avagy nulladik alkalommal egy beszélgetős, ismerkedős,  sörözös találkozó lesz. A rendezvényt az Androidportállal közösen fogjuk összehozni, (tehát kicsi az esélye, hogy olyan helyre megyünk ami nincs nyitva, nálam rutinosabb arcok is vannak a projectben, meglehet nyugodni).

Elsősorban a geekebb arcoknak szeretnénk eszmecserés, beszélgetős, esetlegesen probléma megoldós teret adni. Az én fejemben a régi, computer clubos (kis floppy, cd-s cserélgetős, buherálós)  feeling van, hogy a valóságban mi lesz…

Ez az esemény szintén regisztrációs, regisztráció itt.

Akik jönnek, azoknak annak előre is "Hello" a helyszíneken, akik valami miatt nem tudnak jönni, azoknak ajánlom a #taw3 és az #androidsor tagek követését twitteren.

7Feb/110

Samsung Galaxy S – android napló 001

amby tudja a tuttit nfc nélkül nincs jövő

A telenor jóvoltából lehetőségem nyílt Androidos telefonokat tesztelni. A legnépszerűbb, legjobban vásárolt telefont kértem, a Samsung Galaxy S érkezett. Az érkezését követő negyedik napon eldőlt, Samsung Galaxy S lesz a következő telefonom.

26Jan/112

Android napló – 000

Úgy indult, hogy van pár platform, ami mobiltelefonon fut. Volt pár favoritom, de az Android nem volt a befutók között. Míg a Nokia és a Bada mocsarában evickéltem, szembe jött pár dolog, ami miatt mégis foglalkoznom kellett az Androiddal.

19Jan/110

Telenor Android workshop

A Telenor újra Android workshopot csinál, ezúttal a Merlinben. Az első workshopból kiindulva érdemes eljönni, nézelődni, networkingelni. A workshopról a rendezvény facebook oldalán találatok bővebb infót. Fontos, hogy a rendezvényen való részvételhez regisztrálni, olvassátok el figyelmesen a leírást.

http://www.facebook.com/event.php?eid=182816638418901

Én ott leszek.

7Jan/11Off

Rackspace teszt – alagsor üzen

Pár napig egy rackspace virutal serveren fog futtni a blog. Bármi megtörténhet. Hibajelentés @sycko usernek a twitteren.
Köszi és világbéke.

21Dec/103

Tron:legacy spoileresen

A premier előtt vetítés után írt postomban már céloztam rá, hogy a Tron örökség ellentmondásos véleményeket fog generálni. A Tron örökség sokkal inkább a Daft Punk miatt fogunk emlékezni, mint a sztori miatt. Érdekes kísérlet lenne, az egész filmet újra vágni egy 2 órás video klippre. Párbeszédek nélkül is életképes lenne (egy sztori vonal van, ami nem, erről a post végen részletesebben). Ennek persze megvan a maga oka, a forgatókönyv a látványról és a zenéről szól, nem a karakterekről. Az audióvizuális élmény, bármennyire is profi, magyarázatok nélkül nem fog teljes élményt adni.

Mit tudtam belelátni a Tron örökségbe? Sok mindent :)

14Dec/100

Tron:örökség – spoiler mentesen

"The Grid.  A digital frontier. I tried to picture clusters of information as they traveled through the computer. What do they look like? Ships, motorcycles... with the circuits like freeways. I kept dreaming of a world I thought I'd never see. And then, one day... I got in.”

Én is bejutottam tegnap a Tron:legacy, magyarosan Tron:örökség premier előtti vetítésére. (Persze ez se ment egyszerűen, a regisztrációnál lespórolták a szilikon karperecem, és mint kiderült, igazából az lett volna a belépő vetítésre. De azért Kevin tesó könyveiből ragadt rám valami. I'm in.)

Az előzetesek alapján már csak egy egészen minimális félelmem volt a filmmel kapcsolatban, mégis csak egy Disney produkció. De mégsem. Disney hacked. A forgatókönyvet a plasztik nemzet jegyzi, de a kivitelezést a mieink csinálták. w00t.

A Disney befeküdt a geek divatnak

A cyberpunkkal úgy vagyok, hogy mindenben képes vagyok felfedezni a dicső múltat. Egy nap elteltével se tudom eldönteni, hogy a filmben tényleg cyberpunk elemeket vonultatnak fel, vagy csak szimplán bevizionálom, hogy a stábban megfelelő helyeken megjelenő Mozgalom tagok becsempésztek pár extra poént. Csak úgy respectből. Lehet ilyet? Nyilván nem a helyes válasz.

Techno geekek meg a cyberpunkok

A vetítés egyik jellemzője volt, hogy a teli teremben (200 - 400 fő?) lévők közül a mellettem helyett foglaló haveromékkat is beleszámítva hárman röhögtünk fel az igazi geek poénokon. Sok volt a celeb, mondhatnám, de inkább a geek volt kevés.

A sztori természetesen nem túl nagy, igazából nem is nagyon volt hova fejleszteni, a Tron 1982-ben se a sztori fordulataitól, bonyolultságától és mondanivalója miatt lett ikon. Azt is írhatnám, hogy a sztori egyszerű, mint egy bot, a fordulatok kínosan előre láthatóak, ha valaki azzal szórakozna, hogy megállítja az IMAX 3D vetítést és megkérdezné a közönséget, hogy mi fog történni a következő 5 percben, jó eséllyel a jelenlevők nagy része eltalálna a cselekvést.

Bár a film látványa –szubjektív- lazán agyonveri az Avatar 3D élményét, mégse a látványra fogok emlékezni, hanem „bugyuta” sztori vezetésben elhelyezett rengeteg apró poénra, techno geek utalásra, transhumán, cyberpunk elemekre és az AI-k futurisztikus misztikumára.

Fejlesztői szemmel a film gigantikus üzenete: a refaktorálás életbevágó ;]

„A káosz jó.”

Flynn lives!

ps: ez a post kb. tizszer ekkora lenne, ha spoilerznék. par honap mulva ujra post tema lesz a tron:legacy, de akkor mar spoileres verzioban, addig nezzetek meg ti is, legyen mirol vitatkoznunk.