Megjelent a foursquare 3 #4sq3
Amit már sokan vártunk, végre megtörtént, a foursquare neki állt fejleszteni. Az első, "kézzel" fogható eredmény a foursquare3 néven futó upgrade, ami már elérhető Androidra is.
update: a foursquareHQ-n így ünnepelték a 4sq android megjelenését:
Sokat nem szeretnék spoilerezni, rakjátok fel, használjátok. Azoknak akiket csak képek győznek meg, pár screenshot:
Android események mostanában
Egy csöppet elkapott az Android vonat, ebben a hónapban minimum két Androidos rendezvényen is megjelenek és természetesen erre biztatok mindenkit.
Az első az Telenor Android workshopja lesz, most csütörtökön (2011. március 10). Remélem, hogy el lehet majd kapni a ZTE tablet-jét egy körre és persze a híralkalmazások miatt számomra kötelező a részvétel. Az esemény regisztrációs, regisztráció itt.
A másik Android esemény egy „meetup” lesz, ami az előzetes tervek szerint első avagy nulladik alkalommal egy beszélgetős, ismerkedős, sörözös találkozó lesz. A rendezvényt az Androidportállal közösen fogjuk összehozni, (tehát kicsi az esélye, hogy olyan helyre megyünk ami nincs nyitva, nálam rutinosabb arcok is vannak a projectben, meglehet nyugodni).
Elsősorban a geekebb arcoknak szeretnénk eszmecserés, beszélgetős, esetlegesen probléma megoldós teret adni. Az én fejemben a régi, computer clubos (kis floppy, cd-s cserélgetős, buherálós) feeling van, hogy a valóságban mi lesz…
Ez az esemény szintén regisztrációs, regisztráció itt.
Akik jönnek, azoknak annak előre is "Hello" a helyszíneken, akik valami miatt nem tudnak jönni, azoknak ajánlom a #taw3 és az #androidsor tagek követését twitteren.
Samsung Galaxy S – android napló 001
A telenor jóvoltából lehetőségem nyílt Androidos telefonokat tesztelni. A legnépszerűbb, legjobban vásárolt telefont kértem, a Samsung Galaxy S érkezett. Az érkezését követő negyedik napon eldőlt, Samsung Galaxy S lesz a következő telefonom.
Android napló – 000
Úgy indult, hogy van pár platform, ami mobiltelefonon fut. Volt pár favoritom, de az Android nem volt a befutók között. Míg a Nokia és a Bada mocsarában evickéltem, szembe jött pár dolog, ami miatt mégis foglalkoznom kellett az Androiddal.
Telenor Android workshop
A Telenor újra Android workshopot csinál, ezúttal a Merlinben. Az első workshopból kiindulva érdemes eljönni, nézelődni, networkingelni. A workshopról a rendezvény facebook oldalán találatok bővebb infót. Fontos, hogy a rendezvényen való részvételhez regisztrálni, olvassátok el figyelmesen a leírást.
http://www.facebook.com/event.php?eid=182816638418901
Én ott leszek.
Telenor + Android
Valahogy nekem is sikerült eljutnom a Telenor Android Workshopjára. Szerencsére teljesen más volt, mint amit vártam. A legtöbb szolgáltató cég nem a szívem csücske, ez alól a Telenor se kivétel. Bár közel 11 éve vagyok ügyfél, sose sikerült olyan dologgal meglepniük, amire elismerően headbangeltem volna. A workshop-tól leginkább a megszokott klisét vártam: jó nők mutogatnak cool deviceokat és még tapogatni is lehet. Deviceokat.
Az Android se áll túlságosan közel hozzám. Geekként a filozófiája nem elég high-tech számomra, pénzkeresőként pedig nagyon távoli gondolat, hogy az angolnyelvű szoftverpiacra menjünk. A magyarnyelvű piac pedig kicsi és gyenge (volt).
Ugyanakkor két ekkora brand találkozásából mindig valami érdekes szokott összejönni. Elég csak a Spongyabobos Lego-ra, vagy a Star Wars-os Adidas kollekcióra gondolni. Őszintén szólva, a workshop előtt Spongyabob szerepét osztottam a Telenorra. Mellément már megint, hülye előítéletek.
Hoppá!
A tengermélyi sárga szivacs képe hamar elillant. Egy laza mondat után („Nem lesz iPhone”) kiderült, hogy itt nem egy egyszerű „Van nálunk Android. De jó!” szeánsz következik. Itt bizony arról van szó, hogy a Telenor nagyon csúnyán rányomul az Androidra.
Az egész workshopra jellemző volt a pörgős, tartalom központú szervezés. Az Android jó, az Android szép, az Android menő. Igazából ezen nem nagyon van / volt mit magyarázni, elég elmondani az Android eredményeit. A Telenortól pedig egy nagyon fontos infó jött: elkötelezte magát az Android mellett. TV spotok, jól megírt Android ismertetők, igényes promo anyagok jönnek közös logoval.
Volt pár szabadpercem azon töprengeni, hogy a Telenor hogyan tudott meghozni egy ennyire előre mutató döntést, de arra jutottam, hogy ez lényegtelen. Ha megmarad a kezdeti lendület és a TV spotokhoz végre megfelelő szolgáltatás csomagok is létrejönnek, lesz okom szeretni a Telenort.
A workshop másik nagy meglepetése, az emberarcú megvalósítás volt. Mivel úgy mentem workshopra, hogy fogalmam se volt a programról, meglepetés volt, hogy Dojcsák Dani és HH is „előad”. Jópofa volt látni a profik lelkesedését és elkötelezettségüket. HH és Dani vérprofin nyomták, a másik két asztalnál pedig leginkább a spontán kialakuló beszélgetések mutatták be az Android erejét.
Bár a tematika gyakran megborult, köszönhetően a kérdéseknek, ez mégse volt zavaró. A leggyakoribb kérdés az adatforgalomra (azaz mennyibe kerül használni) vonatkozót. Kelleni fog az a speciális Android csomag, mostantól mindenki potenciális geek padawan a Telenornak.
A legjobb előadók (talán azért mert most találkoztam velük először) http://android.rook.hu/ arcok voltak. Jellemző pillanat: egy fémdetektor appot demoztak, ami a Galaxy Tabon valami miatt nem szerepelt jól (valószínűleg a Tabbal volt valami, telórol pompáson működött) de az app védelmében elmondásra került, hogy a telóval tesztelték az appot macskán és kulcscsomón(?). A macskára nem jelzett be az app. Fine, a macskák mégse terminátorok, csak annak képzelik magukat.
Android?
Fentebb már írtam, az Android számomra nem elég high-tech, „csak” egy mobil oprendszer, ami ugyan egy szükséges „valami”, de nagyon köztes állapot, az igazi áttörés a cross platformos, cross-device megoldások lesznek. Hiába van Google TV, hiába van GTV support a Gingerbread-ben, ha nincs egy kézben az OS és a HW gyártás jöhet egy újabb, minden eddiginél nagyobb szegmentálódás, és újra 5-10 eszközre kell majd fejleszteni.
Mindez a para a Telenor bejelentésével háttérbe szorul, hirtelen megjelent egy rövidtávon is életképes, Android alapú üzleti modell ködös alakja. A Telenor bevihet a "tuttiba", már most.
A Piaci Rés
Miközben Dojcsák Dani és HH Android demózásán ültem (Android appokat demóztak Galaxy Tabon és az éppen kéznél lévő HTC Desireken), abban a ritka szerencsében volt részem, hogy olyan embereket figyelhettem meg, akik potenciális vevők, és akiknek nulla (0) közük volt idáig az okos telefonokhoz, geek toysokhoz. Röviden: kell nekik a szoftver.
Dani többször is elmondta, hogy az Android meglehetősen csupaszon érkezik. Azaz kevés rajta az előtelepített szoftver. Az iPhonehoz képest valóban szegényesebb, de ez az igazi piaci rés. A Telenor talán tudatosan, talán véletlenül, de az Android támogatásával megteremtheti a magyar Android (fejlesztési) piacot. Sok user, sok igény, kevés szoftver. Mi kell még? Igényes szoftverek, olcsón, magyar nyelven. Úgy gondolom, hogy rég volt ekkora piac rés.
Ecosystem
A Telenor beindult, a nagy kérdés most már az, hogy fog élni a lehetőséggel. Az androidos telók sok ember számára leegyszerűsítik a telefonvásárlás kérdését. Árban elérhetőek, legyen olcsó a fenntartása (android zabálja a netet és persze a tulajdonos is elkezdi zabálni a netet), mindent tudjon, azt is, amire nem is gondolunk.
Innentől kezdve megéri magyar nyelvű szoftvereket fejleszteni. Kell a tartalom, kellenek a szoftverek. A Telenor egy kényelmes helyzetben közvetíthet a felhasználók és a fejlesztők között. A Telenor elmondhatja, hogy mennyi mindenre alkalmas a telefon, nem kell azon görcsölni, hogy a következő tv spotban a srác a Szabadság téren kék vagy zöld pólóban énekeljen az esőben. Elég csak benyomni az éppen aktuális hasznos, vicces appot meg a HTC Desire árát. Mindenki elégedett lesz. A fejlesztő eladhatja az alkalmazását, a felhasználó új élményekkel gazdagodik, a Telenor pedig elmozdulhat, előre. Megteremtődhet végre a hazai mobilszoftver vásárlás, nem tudok rá jobb szót, kultúrája.
Next step
Az, hogy a fenti elmélet mennyire életképes, a következő pár hónapban fog eldőlni. Érzésem szerint a Telenornak érdemes még jobban nyitnia és a konferenciázás helyett rendszeres meetupokban gondolkodni, amihez ők a hátteret, helységet, technika, a tartalmat pedig a közösség adja.
Jöhetnek a magyar wallpaperek, a „magyarosított” külföldi appok. Tény, hogy az egy euros kategória nálunk inkább a 150 forint környékén van, de felkapott alkalmazások esetében szépen dolgozhat a Telenoron keresztül elérhető vásárlók száma.
Az Android demózása mellett jó alkalom lehet a fejlesztők és a „piac” összehozása, szintén havi rendszerességgel, inspirációs foglalkozások, beszélgetések, networking kulcsszavak köré felépítve. A konferenciák ideje amúgy is lejárt, kinek van ideje hétköznap fényes nappal 4-5 órányit ülni egy kényelmetlen széken és azt hallgatni, hogy mekkora player volt xyz amiért összehozott abcd dolgot?
A természetesen nem is lehet kérdés, hogy ilyen workshopokra szükség van. Több device, speciális kuponok, előtelepített Telenor app, „Beszélj öt percet a kedvenc appodról” videó verseny. És még ki tudja, mi minden van benne a szituban.
A lényeg: Hello Telenor, Hello Android
Az egy irányú óriásplakát kommunikációnak vége lehet, jöhetnek az ember közeli, kérdés – válasz alapú, nyitott (opensource) brandek.
És jöhetne végre a magyar Android Market esetleg egy saját Telenor Android Market, már ha létezik ilyen megoldás.










